Végre kitört a nyár, és júniusban annyit autóztam a Káli-medencében, mint egész életemben eddig összesen.
Hihetetlen, hogy akármerre fordulok, hegyet és valami szépet látok.
Fekete-hegy, Haláp-hegy, Hegyestű, csak néhány olyan kevésbé frekventált hely,
amik szerintem szebbek vagy érdekesebbek, mint a mindenki által ismert Badacsony.
Idáig még nem is tapasztaltam talán, milyen úgy igazán ráérni.
Amikor nem baj, ha a túra vagy hat órán keresztül tart, hogy még vagy három dolgot meg kell nézni a hegyen,
és csak üljünk le nézni a tájat, ahogyan a szél borzolja az árvalányhajakat.
Hogy a fűben ülve együnk, lógassuk a lábunkat a sziklákról, együnk epret a hegycsúcson.
Hogy nem baj, ha meleg van, ha kevés a vizünk, vagy csúszós a talaj.
A természet akkor is fogad, és alig várja, hogy megmutassa magát nekem.
Még mennyi de mennyi helyet megnéznék, és mennyi helyre mennék újra vissza!
Mennyi idő kell egy hely megismeréséhez, és mennyi idő kell a titkai megismeréséhez?